A mellkasomban a szívem olyan elemi, doboló erővel vert neki a bordáimnak, mint egy hatalmas, nehéz kalapács, ami izzó acélt üt egy kohóban. A lelkem legmélyén tomboló, elfojtott düh egy vakítóan fehér, forró tűzhely volt, amely abban a pillanatban minden apró, racionális, emberi gondolatot porrá égetett. Képzeletemben már élénken, beteges részletességgel láttam, ahogy Lena Morales gonosz mosollyal áll a síró, rettegő fiaim fölött, és kristálytisztán tudtam, hogy kevesebb mint öt percen belül puszta, vérző kezemmel, minden irgalom nélkül vetem véget a nyomorult életének.
A földalatti, boltíves borospince vastag, vasalt ajtaján keresztül léptünk be a főépület alá, egy speciális, mester szintű digitális kulcskártyával, amelyet az egész világon kizárólag én birtokoltam. A kőből rakott pince hűvös, csontig hatolóan nedves levegője azonnal megcsapta az arcomat. A mélyben az öregedett tölgyfa hordók édeskés aromája, a nedves, mohás föld és a hosszú évtizedek zavartalan porának nehéz, jellegzetes illata keveredett. Óvatosan, minden lépést megfontolva mentünk fel a vastag szőnyeggel borított, így teljesen hangtalan szolgálati lépcsőn. Profi módon, árnyékként megkerültük a kamerákkal pásztázott nagy, márvány előcsarnokot, és észrevétlenül becsúsztunk a másodlagos, személyzeti folyosó sűrű árnyékába, amely közvetlenül a fő, luxus lakópavilonba és a gyerekszobák felé nyílt.
Minden egyes lépésnél arra számítottam, hogy végre meghallom a fiaim ismerős, de szívbemarkoló, éles, fájdalmas sikolyait, amint fojtogató rémületükben segítségért zokognak. Minden idegszálammal arra készültem, hogy megütközöm a gonosszal; arra számítottam, hogy egy kegyetlen, hideg, mérgező és fenyegető hangot hallok majd, amely gonoszul, kíméletlenül parancsol két rémült, sarokba szorított kisgyereknek.
Lélegzetvisszafojtva elértem a nehéz, faragott tölgyfa ívet, amely közvetlenül a gyerekszobák pavilonjába vezetett. A jobb kezem olyan hihetetlen erővel, szinte görcsösen ölelte át a hangtompítós pisztoly recézett markolatát, amely eddig biztonságosan, de bevetésre készen a derékpántomba volt húzva, hogy az ujjaim zsibbadni kezdtek. Határozottan, egyetlen folyékony mozdulattal befordultam a félhomályos sarkon, fegyverrel a kézben, tökéletesen készen arra, hogy pislogás nélkül kivégezzek egy szörnyeteget a saját otthonomban.
Ehelyett, a fojtogató várakozás csendjét áttörve, egy tiszta, magas hangú, kristályos és őszintén örömteli, csilingelő gyermeknevetés visszhangzott melegen a hatalmas, boltíves teremben, azonnal megfagyasztva a vért az ereimben.
Kattints ide a történet izgalmas folytatásáért és fedezd fel az igazságot Lena titkáról: Olvasd el a teljes történetet most!
