“Ez a helyzet feleslegesen bonyolulttá vált.”
Ott volt.
A régi ritmus.
Probléma jelent meg, ezért Evelynnek egyszerűsítenie kellene a dolgot.
Rebecca megszólalt, mielőtt Evelyn válaszolhatott volna.
“Mr. Vance, azért vagyunk itt, hogy tisztázzuk a feltalálói és tulajdonjogt. A személyes ügyek nem számítanak.”
Marcus megköszörülte a torkát.
“Természetesen.”
Az ügyvédek átnézték a dátumokat.
Dokumentumok.
Foglalkoztatási megállapodások.
Laboratóriumi feljegyzések.
Majdnem egy órán át Evelyn csak akkor beszélt, amikor technikai kérdéseket tettek fel.
Ekkor a Vance Biomedical ügyvédje azt mondta: “Arthur, ma reggel jelezted, hogy további feljegyzéseket találtál.”
“Igen.”
Evelyn egyenesebben ült.
Arthur írta le a jegyzetfüzeteket.
Aztán olyasmit mondott, amire Evelyn nem számított.
“A saját kijelentésemet is javítanom kell.”
Csend következett.
Marcus élesen szólt.
“Milyen nyilatkozat?”
“A feltaláló nyilatkozat.”
Arthur hangja kissé remegett, de folytatta.
“Később hozzájárultam az optimalizálási munkákhoz. Nem gondoltam ki azt az alapvető mechanizmust, amelyet az Egyes–7 állításokban leírtak. Ezek a fogalmak Evelyntől származtak.”
Evelyn a tenyerét az asztalhoz nyomta.
Az apja azt mondta: “Arthur, megbeszéltük—”
Az ügyvédjük félbeszakította.
“Marcus.”
Egy szó.
Egy figyelmeztetés.
Arthur folytatta.
“Nem kellett volna aláírnom anélkül, hogy ezt a különbséget nem tettem.”
Rebecca több kérdést is feltett.
Arthur mindegyikre óvatosan válaszolt.
Nincs dráma.
Nincs vád.
Nem próbálta mentegetni magát.
Mire a hívás véget ért, az előre vezető út tiszta volt.
A kérelmeket módosítani kellene.
A tulajdonjog tárgyalást igényelne.
Néhány igény a Vance Biomedical-hoz tartozhat a későbbi cég által finanszírozott fejlesztések miatt.
Mások részben vagy teljes egészében Evelynhez tartozhatnak, a fogantatási dátumoktól és a szerződéses bizonyítékoktól függően.
Rendetlen volt.
De már nem volt láthatatlan.
Ezután Evelyn becsukta az irodája ajtaját, és sírt.
Nem azért, mert ő nyert.
Még semmit sem nyertek.
Azért sírt, mert Arthur igazat mondott, amikor hazudni könnyebb lett volna.
Aznap este egy újabb ismeretlen szám jelent meg.
Ezúttal az üzenet Chloe-tól jött.
Tudom, hogy valószínűleg nem akarsz hallani felőlem.
Evelyn majdnem letette a telefont.
Aztán érkezett egy újabb üzenet.
Találtam valamit, ami a tiéd.
Nem a gyűrű.
Valami, amit anya megtartott.
Evelyn a képernyőre meredt.
Mi?
Három pont jelent meg.
Eltűnt.
Újra megjelent.
Végül:
Nagymamától érkező levelek.
Egy egész doboz belőlük.
A neved minden borítékon szerepel.
Evelyn egy pillanatra abbahagyta a lélegzést.
Nagymamájuk, Margaret akkor halt meg, amikor Evelyn huszonkét éves volt.
Margaret volt az egyetlen a családban, aki Evelyn ambícióját inkább szépnek tekintette, mint kényelmetlennek.
Régen a konyhaasztalnál ült, miközben Evelyn tudományos projekteket végzett, és komoly kérdéseket tett fel szódabikarbónából, vulkánokról és házi készítésű áramkörökről.
Amikor Evelyn egyetemre ment, Margaret megígérte, hogy írni fog.
Csak két levél érkezett meg.
Evelyn azt feltételezte, hogy az életkor és a betegség megakadályozta a többit.
Lassan gépelt.
Hol találtad meg őket?
Chloe így válaszolt:
Anya raktárszekrénye.
Több mint harminc van.
És Evelyn…
Kinyitottam egyet, mielőtt rájöttem, mik azok.
Sajnálom.
De szerintem el kell olvasnod.
Mert a nagymama tudott valamit a cégről.
És azt hiszem, apa éveket töltött azzal, hogy remélte, soha nem tudod meg.
-A 2. RÉSZ VÉGE, –NYOMD MEG A NEX PART GOMBOT AZ OLDAL ALJÁN, HOGY ELOLVASD A KÖVETKEZŐ RÉSZT
