– Elég ebből az őrületből! – csattant fel Brandon, elveszítve a hűvös nyugalmát. – Ez egy koordinált hisztéria!
– Nem, Brandon – léptem elé. – Ez egy koordinált csalás.
– Kérlek… – szólalt meg hirtelen egy mély, rekedt hang.
Derek volt az. Az öccse. A pohár már nem volt a kezében, az ujjai fehéredtek, ahogy a nadrágja varrását markolta.
– Brandon, add oda neki a kulcsot. Ennek vége.
Brandon felé fordult, a mozdulatában volt valami ragadozószerű veszély.
– Derek. Te ebbe nem szólsz bele. Tartsd a szád, és maradj a háttérben, ha jót akarsz magadnak.
– Beleontottál engem is! – emelte fel a hangját Derek, és az arca vörös foltokkal telt meg. – Azt mondtad, tiszta ügy!
– Miről beszél? – fordultam Derek felé. – Derek, mit tettél?
Derek nem bírt a szemembe nézni. Két kezével eltakarta az arcát, a válla megrándult.
– Azt hittem… azt mondta, csak egy formalitás. Nyolc hónappal ezelőtt Brandon az irodámba jött. Egy paksaméta dokumentum volt nála a Vance Családi Vagyonkezelőről. Azt mondta, a vállalat átstrukturálása miatt szükség van a tanúi aláírásomra.
– Tanúztál egy okiratot? – kérdeztem, és éreztem, ahogy a föld megmozdul a lábam alatt. – Tanúztad az én aláírásomat?
– A te neved már rajta volt – suttogta Derek. – Nem voltál ott. Kérdeztem tőle, hogy hol vagy, de azt mondta, a jogászaiddal külön irodában írtad alá, csak a pecsétek hiányoznak, és a közjegyzőnek szüksége van egy második tanúra is a családból. Hittem neki. A bátyám volt!
– Nem hittél neki, Derek – mondtam megsemmisítő csendességgel. – Ismered a törvényt. Pénzügyi tanácsadó vagy. Mennyit kaptál érte?
Derek arca megrándult, mintha pofon vágták volna.
– Húszezer dollárt. Azt mondta, jutalék. Hogy sikerdíj a családi cég megmentéséért.
– Istenem… – anyám a mellkasára szorította a kezét, és leroskadt egy fotel karfájára.
– Az a pénz egy korábbi kölcsön rendezése volt! – lépett közelebb Brandon, és most először láttam a szemében a sarokba szorított vadállat pánikját. – Semmi köze nem volt az aláíráshoz!
– A Bellweather Számláról jött, Brandon! – vágta rá Derek, és most már egyenesen a bátyja szemébe nézett. – A fiktív offshore-cégről, amit apával hoztatok létre a Kajmán-szigeteken! Utánanéztem a tranzakciónak a múlt héten, miután láttam az átutalási bizonylatokat!
Ebben a pillanatban minden a helyére kattant. A kirakós darabjai, amiket Brandon négy éven át oly gondosan csiszolgatott, összeálltak. Nem csupán engem akart feleségül venni. Nem a szerelmemre volt szüksége. Az apám után rám maradt, zárolt részvények kellettek neki – azok a kikötői és logisztikai monopóliumok, amiket apám a halálos ágyán rám hagyott azzal a záradékkal, hogy csak a házasságkötésem után, vagy a harmincadik életévem betöltésekor kerülhetnek a nevemre.
Elővettem a mobilomat a táskámból. Nem volt idő teketóriázni. A rendőrséget akartam hívni.
Brandon észrevette a mozdulatot. Villámgyorsan lépett, a keze úgy csapódott a csuklómra, mint egy acélbilincs. A szorítása fájdalmas volt, a körmei belevágtak a bőrömbe.
– Add ide azt a telefont, Naomi.
– Engedj el! – rántottam meg a karom, de erősebb volt nálam. – Ha még egyszer hozzám érsz, úgy fogok sikítani, hogy az egész szálloda idecsődül!
– Egy elnöki lakosztályban vagyunk, vastag tölgyfa ajtó mögött, a szomszédos szárnyakat lefoglaltuk a násznépnek! – sziszegte az arcomba, a lehelete a mentol és a whisky szagát árasztotta. – Tényleg azt hiszed, hogy bárki beavatkozik egy esküvő előtti vitába? Most azonnal leteszed azt a telefont, leülsz, és megbeszéljük, hogyan hozzuk helyre ezt a napot!
– Bezártál ide minket! – kiáltottam az arcába.
Ebben a pillanatban éles, határozott kopogás dördült az ajtón.
– Naomi? – hallatszott kintről Rachel, az első koszorúslányom hangja. – Naomi, nyissátok ki! A ceremóniamester azt mondja, a vendégek már a kápolnában ülnek, a pap készülődik. Mi folyik ott bent? Miért van zárva?
– Rachel! – sikítottam elkeseredetten. – Hívj biztonságiakat! Törd át az ajtót!
Brandon egyetlen durva rántással kicsavarta a kezemből a telefont, és az ágy puha selyempaplanjára hajította. A szemeiben tébolyult elszántság égett.
– Naomi, felfogod te, mit csinálsz? – suttogta, és a hangja most már rekedt volt a dühtől. – Tönkreteszed a családodat. Tönkreteszed a saját nevedet. Apád cége csődben van, te ostoba liba! Ha a fúzió a Bellweatherrel ma nem megy át, hétfő reggelre a végrehajtók visznek el mindent! A házatokat, a birtokot, anyád alapítványát! Én megmenteni próbállak benneteket!
– Nem – szólalt meg újra anyám, a hangja most már olyan hideg volt, mint a jégcsap. – Nem apám cége van csődben, Brandon. A tiétek. A Vale Corporation úszik az adósságban. És apám vagyonával akartátok betömni a réseket.
Brandon medermedt.
– Honnan… – kezdte, de nem fejezte be.
– A tegnapi nap folyamán – mondta anyám, és kiegyenesedett, nem törődve a csonkított hajával, a megkínzott külsejével – az összes eredeti könyvelési naplót, a titkos záradékokat és a Derek által aláírt hamisított vagyonkezelői papírokat elküldtem valakinek. Futárral.
