– Maradok – mondta határozottan. – De nem költözöm vissza hozzád holnap reggel, és nem teszünk úgy, mintha mi sem történt volna. Lassan építjük fel. Újra.
– Így lesz a helyes – bólintottam.
A következő hónapok kemény, de gyógyító munkával teltek. Declan minden egyes nap eljött hozzánk. Megtanulta a pelenkázást, az éjszakai altatást, és pontosan kitapasztalta, hogy James akkor nyugszik meg a leggyorsabban, ha ugyanazt a régi diófás zenedobozt tekerjük fel neki a kiságy mellett.
Caroline ellen fegyelmi eljárás indult, és a bíróságon is vallomást tett a csalási kísérletekről, míg Declan édesanyja elveszítette a tiszteletbeli pozícióját a cégben. Nem akartam börtönbe juttatni senkit; azt akartam, hogy minden egyes nap együtt kelljen élniük a tetteik következményével.
Egy év telt el azóta a fagyos karácsonyeste óta. James most már magabiztosan ült a feldíszített fenyőfa alatt, és vidáman rángatta a nagy plüssmedve piros szalagját. Declan mellettem állt a nappaliban, a kezében tartva azt a bizonyos régi zenedoboza.
– Most már elmondhatom neked az igazat – mosolygott rám gyengéden.
– Mit, Declan?
– Hogy ezúttal nem egy praktikus ajándékot hoztam a fa alá.
A diófás doboz felhangzott, a csodálatos dallam betöltötte a lakást, és James kacagása visszhangzott a falak között. Akkor jöttem rá, hogy a szerelmet nem a múlt feltámasztása menti meg, hanem az, amikor a romokon egy teljesen új, őszinte alapokon nyugvó jövőt építünk fel.
Ha szeretné elolvasni a történet folytatását, vagy megtudni, hogyan alakult Declan és Elena sorsa az elkövetkező években, kattintson ide: Tovább a teljes történethez.
