Celeste abbahagyta a mosolyogást.
Eltávolítottam a maradék jelvényeket.
DÖNTŐS — ELI ELLIS.
DÖNTŐS — ETHAN ELLIS.
Átadtam őket a fiaimnak.
Nathan szó nélkül pillantott a nevükre.
Ez lenyűgöző volt.
Olyan alaposan törölte az első családját, hogy még a gyerekeink nevei sem jelentenek, ha tinédzser arcuk alá írták.
Egy középkorú férfi közeledett a bajnoki nyakpántot viselően.
“Dr. Ellis!”
Megfordultam.
“Jó reggelt, Mr. Bennett.”
Thomas Bennett, a torna igazgatója melegen mosolygott.
“A megfelelőségi tájékoztató elkészült. A zsűri várakoznak.”
“Természetesen.”
A fiaimat nézte.
“És ők biztosan Eli és Ethan. Gratulálok! Az iskolád minősítő projektje kivételes volt.”
“Köszönöm, uram,” válaszolta Ethan.
Nathan bámult.
Valami nyugtalan villant fel az arcán.
De az elismerés még mindig nem jött el.
Körbejártam őt.
“Élvezd a bajnokságot, Nathan.”
Mögöttem Celeste valami éles súgást súgott.
Nem fordultam meg.
Elértük a folyosót, ami a versenytermek felé vezetett.
Ethan az enyémbe csúsztatta a kezét.
Ezt nem csinálta nyilvánosan középiskola óta.
“Tényleg nem ismert minket,” mondta Eli.
“Nem, drágám.”
“Még csak egy kicsit sem?”
“Nem.”
Eli nyelt egyet.
“Ez elég hihetetlen.”
Azt akartam mondani neki, hogy az apja bolond.
Ehelyett azt mondtam: “Nem kell semmit bizonyítanod neki.”
“Tudom.”
De ahogy visszanézett a hallra, azt súgta, hogy a találkozás mélyebben megsebítette, mint amennyit be akarta vallani.
Rezegett a telefonom.
Üzenet Rebecca Shaw-tól, a bajnokság vezető megfelelőségi tisztviselőjétől.
SÜRGŐS. KÉRJÜK, AZONNAL JELENTKEZZEN A FELÜLVIZSGÁLATI IRODÁBAN.
Megjelent egy másik üzenet.
Felfedeztünk egy szabálytalanságot az egyik vezető döntős érintésében.
Aztán még egyet.
A diák neve Preston Crowe.
Megálltam a sétálni.
A pulzusom felgyorsult.
Megérkezett egy utolsó üzenet.
Az apja már felvette a kapcsolatot valakivel a zsűritaggal. Megvan a felvétel.
Visszanéztem a hall felé.
Nathan pózolt a fotózásra Preston mellett.
Egy karját a fia vállaion átölelte, büszkén mosolygott.
Tizenhárom évvel ezelőtt ugyanaz a férfi nem volt hajlandó részt venni Eli és Ethan óvodai karácsonyi előadásán, mert állítólag túl elfoglalt volt.
Most egy bajnoki zászló alatt állt, és egy másik fiút ünnepelt.
És valami azt súgta, hogy az ő odaadása átlépett egy nagyon veszélyes határt.
“Eli, Ethan,” mondtam halkan, “menjetek egyenesen a kijelölt előkészítőszobába.”
Eli összevonta a szemöldökét.
“Mi a baj?”
“Valami, amit el kell intéznem.”
“Róla szól?”
Haboztam.
“Kérlek, bízz bennem.”
Ethan megszorította a kezem.
“Igen, anya.”
Láttam, ahogy eltűnnek a folyosón, majd felmentek az emeletre.
A felülvizsgálati iroda egy csendes részt foglalt el, ahonnan a fő előadóterem látott.
Rebecca Shaw az ajtónál fogadott.
Ő egy aprólékos nő volt az ötvenes évei végén, ezüstkeretes szemüveggel, és arról volt híres, hogy soha nem tett olyan vádat, amit nem tudott dokumentálni.
Ma megrázottnak tűnt.
“Mara, mielőtt elkezdjük, meg kell értened valamit.”
“Mi?”
“Függetlenül megőriztük a bizonyítékokat. Az eredeti fájlok zárolva vannak. Bennett értesítették.”
“Mire bizonyíték?”
Becsukta az ajtót.
“Megpróbáltam zavarni a végső rangsorokat.”
Összeszorult a gyomrom.
“Nathan?”
“Ezt sugallják a feljegyzések.”
Vele szemben ültem.
Rebecca egy mappát tett az asztalra.
A férje között hozzáférési naplók, pénzügyi nyilvántartások és a bajnokság bizalmas pontozási rendszerével kapcsolatos szokatlan tevékenységek összefoglalója is szerepelt.
Az egyik zsűritag fiókja előző este késő este hozzáfért a korlátozott döntős információkhoz.
Egy Nathan vállalkozásához kötődő cég pénzt utalt át egy bíróhoz tartozó számlára.
És egy névtelen felvételt nem sokkal hajnal előtt szállítottak be a testület védett jelentési rendszerébe.
“Ki küldte a felvételt?”
“Nem tudjuk.”
“Hitelesítették?”
“A technikai felülvizsgálat nem talált bizonyítékot szerkesztésre. A független nyomozók a pénzügyi nyilvántartásokkal együtt vizsgálják az ügyet.”
A laptopját felém fordította.
“Figyelj.”
Egy férfi hangja töltötte be a termet.
Nathan.
Bárhol felismertem volna.
“Prestonnak kell először befejeznie. Ez az eredmény, amire számítok.”
Egy másik hang válaszolt.
Egy nő.
“Ezt egy ilyen nyilvános versenyen nem garantálhatod.”
“Nem azért fizetek, hogy a garanciák lehetetlenek legyenek.”
Rebecca megállította a felvételt.
A kezem meghűlt.
“Ki az a nő?”
“Eleanor Price bíró.”
Ismertem a nevet.
Price elismert egyetemi tanácsadó volt, aki a bajnokság döntői zsűritagja volt.
“Ő volt az, aki hozzáfért a korlátozott fájlokhoz?”
“A fiókját használták.”
Rebecca újraindította a felvételt.
Nathan hangja visszatért.
“Az Ellis fiúk a probléma.”
A szívem a bordáimhoz csapódott.
Rebecca rám pillantott.
A felvételen Price bíró megkérdezte: “Mit szeretnél, hogy tegyek velük?”
Nathan habozás nélkül válaszolt.
“Ügyelj rá, hogy Eli és Ethan Ellis soha ne jussanak el a győztesek színpadjára.”
Egy pillanatra nem tudtam megszólalni.
Tudta.
Nathan ismerte a nevüket.
Tudta, hogy versengnek.
És ő célba vetette őket.
Rebecca megállította a felvételt.
“Mara?”
A képernyőre bámultam.
“Felismerte őket.”
“Mi?”
“Látta őket lent. Úgy viselkedett, mintha idegenek lennének.”
Rebecca arca elsötétült.
“Akkor van még több, amit hallanod kell.”
Megnyomta a lejátszást.
Price bíró idegesnek tűnt.
“Miért pont ezek a két fiú?”
Nathan egy apró, kellemetlen nevetést hallatott.
“Mert az anyjuk tizenhárom évet töltött azzal, hogy meggyőzze magát, hogy győzött.”
Egy szünet.
Ezután hozzátette:
“És mert az eredményeik hamarosan problémát jelentenek a családomnak.”
Megfogtam az asztal szélét.
Rebecca leállította a felvételt.
“Van még egy probléma.”
Kinyitott egy második dokumentumot.
“Valaki szponzorhoz kötött hozzáférési belépői igazolványt használt, hogy mindkét fiú privát jogosultsági nyilvántartását kérje.”
“Jogosultsági nyilvántartások?”
