Leah most teljesen csendben volt. Ez a némaság sokkal rémisztőbb volt bármilyen zokogásnál. A tekintete üresen meredt a tönkrement tortára, a szétlapított cukorvirágokra a lábánál. Anya már óvatosan átkarolta Kendra vállát, elvezetve őt a tetthelyről, miközben folyamatosan, duruzsolva suttogott neki. Azt mormolta, hogy ez csak egy apró hiba volt, hogy balesetek bárkivel megesnek, és hogy a család mindig, minden körülmények között az első.
Eltettem a telefont. Közelebb léptem a feleségemhez, gyengéden megfogtam a reszkető, jéghideg kezét, majd a távolodó húgom hátára emeltem a tekintetem.
– Holnap reggel 9:42-re – mondtam, a hangom alig volt több egy sötét, pengeéles suttogásnál, elég halkan ahhoz, hogy csak és kizárólag Leah hallja meg a káoszban –, Kendra pontosan, dollárra centere meg fogja tudni, hogy mennyibe is került neki ez a kis mutatvány.
Akkor, abban a végzetes, cukormázzal és könnyekkel átitatott pillanatban még nem is sejtettem a teljes igazságot. Nem tudtam, hogy az a földhöz vágott, hatezer kalóriás műalkotás csupán a legelső dominó volt. Hogy az igazi, húsba vágó árulás, ami a háttérben zajlott, soha nem a kapzsiságról vagy egy ostoba luxuslakásról szólt. Valami sokkal sötétebb, sokkal mélyebb dolog lappangott a felszín alatt – egy olyan titok, amely mindvégig ott rejtőzött a szemünk előtt, és amely hamarosan az egész addigi életünket fenekestül forgatja fel.
Kattints ide a 2. fejezet elolvasásához, és tudd meg, mi történt másnap reggel 9:42-kor!
