Egy órával később, miközben a gála egy gondosan felépített normális illúzió körül folytatódott, Emmát a hotel adminisztratív irodájába hívták.
A menedzsere, Richard Bell, az íróasztala mögött állt.
Egy fegyelmi űrlap várt a laptopja mellett.
“Emma,” kezdte, kerülve a tekintetét, “a ma esti incidens komoly problémákat okozott.”
Érezte, ahogy összeszorul a gyomra.
“Elnézést, hogy megzavartam az eseményt.”
“Victoria Langford ügyvédje már felvette a kapcsolatot a szállodával.”
“De meg akart ütni egy idős nőt.”
Richard megdörzsölte a homlokát.
“Tudom, mi történt.
Sajnos a tudás nem teszi ezt könnyebbé.”
Emma a fegyelmi űrlapot bámulta.
“Kirúgtak?”
Habozott.
“Azonnali felfüggesztésre helyeznek a vizsgálatig.”
Emma térdei majdnem megrogytak.
A felfüggesztés azt jelentette, hogy nem voltak tervezett műszakok.
Műszak nélkül fizetés sem volt az.
Fizetés hiánya azt jelentette, hogy Lily nem tudta kifizetni a tandíját.
És az apja—
A telefonja rezegett.
Chicago Memorial Kórház.
Emma azonnal válaszolt.
“Carter kisasszony?” kérdezte egy nővér.
“Igen?”
“Apád állapota romlott.
Az orvosnak beszélnie kell veled.”
Emma megmarkolta az asztal szélét.
“Haldoklik?”
Egy szünet.
“Szükségünk van rád, hogy minél előbb eljöjj.”
Emma anélkül távozott, hogy befejezte volna a beszélgetést Richarddal.
Kint a chicagói éjszaka hideg volt.
Alig ért el a járdához, amikor egy fekete szedán megállt mellette.
A hátsó ablak leengedődött.
Vincent Moretti bent ült.
“Carter kisasszony.”
Emma megdermedt.
“Reméltem, hogy beszélhetek veled.”
“Apám kórházban van,” mondta.
“Mennem kell.”
Vincent arca megváltozott.
“Melyik kórház?”
“Chicago Emlékmű.”
A sofőrjére nézett.
“Vigyél el minket oda.”
Emma hátralépett.
“Uram, értékelem, de—”
“Az apád Daniel Carter?”
Bólintott.
Vincent teljesen megmozdult.
Aztán kinyitotta az autó ajtaját.
“Emma, van valami az apádról, amit megérdemled, hogy tudd.”
Ránézett.
“Mi?”
Vincent röviden elfordította a tekintetét.
“Huszonhárom évvel ezelőtt egy Daniel Carter nevű férfi megmentette anyám életét.”
Emma szíve összeszorult.
“Az apám?”
“Igen.”
“Akkor miért hangzik ez rossz hírnek?”
Vincent állkapcsa megfeszült.
“Mert a hivatalos jelentés szerint Daniel Carter azon az éjszakán halt meg.”
Emma nem tudott mozdulni.
Az apja élt.
Ő nevelte fel.
Szerettem őt.
Dolgozott, amíg az egészsége összeomlott.
Mégis a milliárdos azt mondta neki, hogy huszonhárom évvel korábban a világ halottnak nyilvánította.
Vincent a kabátjába nyúlt, és elővett egy összehajtott fényképet.
Átadta Emma-nak.
A képen egy sokkal fiatalabb Vincent állt egy égő épület előtt.
Mellette egy férfi állt, aki egy kislányt tartott a karjában.
Emma azonnal felismerte a férfi arcát.
Az apja.
De a kislány—
A gyermeknek Emma sötét haja volt.
Emma szemei.
A nyakán egy apró, ezüst szív alakú nyaklánc lógott.
Ugyanaz a nyaklánc, amit Emma gyerekkora óta viselt.
Az ujjai elzsibbadtak.
“Honnan szerezted ezt?”
Vincent nem válaszolt.
Ehelyett a kislány arcára mutatott.
“Emma, az apád nem csak az éjszaka mentette meg anyámat.”
A hangja elhalkult.
“Eltűnt a lányommal.”
← Előző rész Ez az első rész
